Spirituális kerámiafestő műhely

Spirituális kerámiafestő műhely

2010. november 16., kedd

Az első nap

Na, hogy ment?!
Nálam egész jól, mert néhányszor észrevettem magam, és nem fortyantam fel szokásom szerint :-), bár igazán komoly türelmet igénylő szituációba nem kerültem. (Nem voltam hivatalban.) Viszont támadt egy ötletem: megírom könyvben, amit végig csinálunk, és azoknak, akik mostanáig bejelentkeztek, küldök a könyvből egy-egy személyre szóló tiszteletpéldányt. (Hátha így még érdekesebb a dolog). Közben ugyanis meglepő dolgokra jöttem rá, amit most még nem árulhatok el nektek, mert akkor nem lenne ugyanaz a megtapasztalás. :-)
Akinek nem volt sikere az első napon, ne csüggedjen. Már az is eredmény, ha utólag felismerjük, hogy megint bementünk a zsákutcába...

9 megjegyzés:

  1. Ide is bemásolom:

    Kedves Társaim!
    Kíváncsi vagyok az első napotokra, az enyém nem volt valami sikerélménnyel telt. :)
    Vásárolni mentem a lányommal (sürgősen kellett neki egy ünneplős kabát).Egy hét alatt nem ért annyi feszültség, mint tegnap egy délután alatt.Rövid az ujja, felkap a hátulja, meleg van, fáradt vagyok (főleg már az agyam), de végül sikerült.Eszembe jutott ugyan a Türelem Hete, de nehezen toleráltam a helyzetet.Könnyű elképzelni, hogy türelmes leszek, de a konkrét helyzetben úgy érzem, mintha nem adódna elég időm rá.Pontosabban nem adtam elég időt magamnak az átgondolásra, hanem az egóm a jól begyakorolt módon azonnal válaszolt az ingerre.Ezen kell változtatnom, türelmet adni magamnak, mert "megérdemlem" :)
    Sok sikert Mindenkinek!
    Gondolatban veletek vagyok.
    Écska

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Kb. heten vagyunk a csapatban eddig,és bár az ő tapasztalataikról még semmit sem tudok,azt tudom, hogy én viszont alaposan elbuktam.
    Utálok elkésni és 11-re kellett volna odaérnem egy rég várt, nagyon fontos találkozóra. Huszonöt percet késtem. Az eredetileg tervezett útvonal helyett egy másikon mentünk, hogy az egyik kedves családtagunk időben odaérjen az egyetemi előadására. Miután Őt leszállítottuk, mi egy olyan dugóba kerültünk, hogy csak lépésben tudtunk haladni. Azonnal előjött szangvinikus énem és ugyanúgy viselkedtem, mint bármikor máskor, hasonló szituációban. Persze rögtön utána elszégyelltem magam, amiért elbuktam az első vizsgát, de túl mélyek az eddigi beidegződések.
    Bízom benne, hogy lesznek még sikereink!
    Kitartás!

    Üdv,
    Juli

    VálaszTörlés
  3. Köszöntelek Titeket!

    Egy költözködési folyamat közepén talált rám ez a tan-folyam. Talán már mindenki megélt közülünk költözködést, így sejthető, hogy ilyenkor kicsit több lehetőséget kapunk az élettől arra, hogy rájöjjünk milyenek is vagyunk :-)

    Ám nekem van némi helyzeti előnyöm, hiszen már több éve tudatosan foglalkozok például a türelem témakörével. Ennek ellenére bizony jókor jött most ez a tudatos odafigyelés.

    Megfigyeltem, hogy a türelmesség(em) olykor másokból nem-tetszést váltott ki, ami újabb feladat elé állított.

    Azt is észre vettem, hogy nincs mindíg türelmem arra, hogy megmagyarázzak valamit, ami számomra nyilvánvalónak tűnik, inkább "lezárom" valamilyen mondattal a témát.

    Hát, ezen még gondolkodok egy kicsit...
    ~*~
    A TÜRELEM-ről hoztam egy idézetet:
    "Minden állatövi jegyhez tartozik egy erény, ami abban az időszakban fejleszthető leginkább. Ha az ember törekszik ezen erények fejlesztésére a megfelelő időszakban, akkor ezekből az erényekből új tulajdonságok jönnek létre. Ezeket a tulajdonságokat nem lehet készen kapni: akkor jönnek létre, ha a tizenkét erényt gyakoroljuk. "
    (...)
    8 türelem => Belátás (Skorpió) /Skorpió időszak -általában- október 23-november 11./
    A türelem azt jelenti, hogy várni tudni. A türelemben az én háttérbe lép, a megismerésre váró dolgot hagyja megnyilatkozni. Az én csak úgy értheti meg, hogy mit mond neki ez a dolog, ha előtte a megismerésért már saját magában erőteljesen tevékenykedett, és önmaga visszahúzódását képes lett elviselni. A türelem elmélyültebb figyelemre tesz alkalmassá. Feltárulnak a dolgok közötti mélyebb összefüggések, és kialakul a belátás. A türelmes várakozás által az ember beleláthat a dolgok lényegébe."

    ~*~
    Többször eszembe jutott még: "....a szeretet hosszantűrő..."

    VálaszTörlés
  4. Kedves türelmi "résztvevők"!

    Egyelőre elégedett vagyok magammal, mert azt persze nem mondom, hogy minden tökéletesen megy,de sikerül a türelmetlen szituációban megállítani magamat gondolatban, hogy türelem! Használ!;-)Morgásom is alább hagyott.
    AnneLilitől olvastam a skorpió hatásáról, így nekem ez segít,mert a horoszkópom is az, valamint az, hogy szeretnék megváltozni. Remélhetőleg továbbra is jól alakul a mi kis tanfolyamunk (célja).
    "Fejben dől el minden."

    Minden Jót és Kitartást kívánok Mindannyiunknak!:-)
    Kingu

    VálaszTörlés
  5. Kedves Színia!

    Előre is köszönjük a tiszteletpéldányt az új könyvből többiek nevében is mondhatom!;-)
    Olyan boldog vagyok, hogy kitaláltad ezt a tanfolyamot és hogy részt vehetek benne!:-)

    Isten áldjon!
    Kingu

    Ui.:Kíváncsian várom az új könyvet!:-)

    VálaszTörlés
  6. Türelem, rózsát terem... biztosan nem véletlen a mondás...talán a szimbológiája is érdekes lehet, hogy miért pont rózsát?

    Kitettem a Logót a konyhába azzal a céllal, hátha a családom is partner lesz a türelem héten. Úgy tűnik, ha másban nem is, de a helyzetek megteremtésében mindenképpen részt vesznek:-)( Két kamasz fiú, egy négyéves fiúcska + egy férj + egy rakoncátlan kismacska ).
    Bevallom nem mindig sikerült, de legalább észrevettem.
    Mivel egy számítógép zsinórján át irányítom az életem, hétfő reggel az internetes banki műveletek, nem túl gyors sebességben zajlottak.
    A homokóra csak pörgött, hosszú percek teltek el, "kis türelmet, az adatok lekérése folyamatban" és ehhez hasonló kedves mondatokat olvastam a képernyőn, s már kezdtem felhúzni magam.
    Aztán jött a stopp! Türelem.
    Nem vertem szét a klaviatúrát, hanem lementem a konyhába egy csésze teáért... láss csodát, mire visszamentem a rendszer megküzdött az utalásommal, és még hibát sem jelzett.
    Tanulság, -de szerintem minden helyzetre igaz-, lépj egy lépést hátra, és onnét is szemléld meg a dolgokat!
    További TÜRELMES napokat: Colette

    VálaszTörlés
  7. Kedves Társaim!
    Colette említette népi mondás: a ..Türelem rózsát terem...jó, hogy szóba (írásba) került.Legyünk türelmesek! Sok munkával,odafigyeléssel, ápolással, gondozással elérjük a célunkat: szárba szökken, virágba borul a növényünk , ami csakis a magyarok szent virága , a rózsa lehet. A rózsa, mely a szerelem, a női kiteljesedés szimbóluma.
    Nem mellékesen Szent Erzsébet jelképe.
    Legyen jobbító szép napotok!
    Écska

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!

    Igaz én nem jelentkeztem de csatlakoztam hozzátok.
    Nekem eddig ötöseim vannak.:) Tegnap megtettem a Budapest-Miskolc közötti útvonalat vasúton, résztvettem a budapesti és miskolci tömegközlekedésben és(igaz nagyon durva szituáció nem ért)rendkívül nyugodt tudtam maradni és kiegyensúlyozottan hajtottam álomra a fejem.
    Kitartást, sikert mindenkinek

    VálaszTörlés
  9. Szia Colette!

    Kösz a tippet: nagyon egyszerűen működő módszerre mutattál rá :o) Egyszerűen a lakásban egy központi helyen kiírom ezt a szót: "Türelem".

    Ez tudat alatt is hat mindenkire... szép lassan, mindenkinek a saját tempójában.
    (Már használtam más esetben is.)

    VálaszTörlés