Spirituális kerámiafestő műhely

Spirituális kerámiafestő műhely

2010. november 14., vasárnap

Holnap kezdjük

Holnap tehát elkezdjük a "tanfolyamot" a TÜRELEMmel. A feladat a következő: tudatosítunk minden szituációt, amelyben türelmetlenek vagyunk, és amikor tudatosítottuk - megállítjuk, átfordítjuk a folyamatot. A lényeg először csak annyi, hogy ÉSZRE VEGYÜK, majd ha ez már megy, akkor képesek legyünk megállítani, és jó irányba terelni. A türelmetlenségnek sok formája van: pl. az "Add meg Uram, de máris" hozzáállás, de az is türelmetlenség, ha alig várjuk, hogy a másik befejezze a mondókáját és elkezdhessünk végre beszélni. Sőt az is türelmetlenség, ha nem figyelünk igazán a másik ember mondandójára. Segítségképpen rajzoltam egy emlékeztetőt. Ha kinyomtatjátok és egy feltűnő helyre kiteszitek, emlékezni fogtok rá, hogy türelem-hét van...
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Ti mit tapasztaltok közben, úgyhogy nagyon várom a javaslatokat, megjegyzéseket!

9 megjegyzés:

  1. Hát... mai bejegyzésedet olvasva lehet, hogy nem is lesz olyan sétagalopp ez a "türelemjáték" :) A türelemnek tényleg rengeteg dimenziója van, és az "add meg, Uram..." sajnos rám is jellemző.
    De sebaj, holnap csupa olyan programom lesz, ahol gyakorolhatok: orvosi vizsgálat, banki ügyintézés, hivatali ügyintézés...
    Köszönjük a képet, holnap reggel megpróbálok erőt (és türelmet :)) meríteni belőle.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Színia!

    Csatlakozom a csapathoz! Szerintem sokan vannak még "csendes megfigyelőként", vagy gyakorlóként Veled. Én már sokat letettem az utóbbi években a türelmetlenségemből, de még mindig akad olyan, ami fel tud bosszantani. Most majd igyekszem ezektől is megszabadulni.
    Sok sikert mindenkinek!

    Katica

    VálaszTörlés
  3. Nekem kemény dió lesz ez a hét!;-)
    Hallgatni valakit, mikor nem is érdekel a téma...

    VálaszTörlés
  4. A "segítség" képedet betettem a szgép háttérképének!;o)

    VálaszTörlés
  5. Mindenkinek örülök,egyébként tényleg vannak akik nem jelentkeztek be, és olyanok is, akik email-ben írtak. Szóval azért vagyunk egypáran.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Színia!

    Szeretnék csatlakozni kicsi, ám egyre növekvő csapatunkhoz. Fantasztikus dolognak tartom a valós értékek csapatmunkában való erősítését.
    Köszönöm:-)

    Andi

    VálaszTörlés
  7. Kedves Színia!

    Rájöttem, hogy rajtam is van bőven javítani való. :)Ezért szívesen csatlakozom hozzátok, próba szerencse. :))
    A kép már kint van a monitoron, első lépésnek szántam, a többi majd adja magát. Szép napot!
    Écska

    VálaszTörlés
  8. Isten hozott, kedves Katica,kedves Andi, és kedves Écska!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Társaim!
    Kíváncsi vagyok az első napotokra, az enyém nem volt valami sikerélménnyel telt. :)
    Vásárolni mentem a lányommal (sürgősen kellett neki egy ünneplős kabát).Egy hét alatt nem ért annyi feszültség, mint tegnap egy délután alatt.Rövid az ujja, felkap a hátulja, meleg van, fáradt vagyok (főleg már az agyam), de végül sikerült.Eszembe jutott ugyan a Türelem Hete, de nehezen toleráltam a helyzetet.Könnyű elképzelni, hogy türelmes leszek, de a konkrét helyzetben úgy érzem, mintha nem adódna elég időm rá.Pontosabban nem adtam elég időt magamnak az átgondolásra, hanem az egóm a jól begyakorolt módon azonnal válaszolt az ingerre.Ezen kell változtatnom, türelmet adni magamnak, mert "megérdemlem" :)
    Sok sikert Mindenkinek!
    Gondolatban veletek vagyok.
    Écska

    VálaszTörlés