Tévedés ne essék, az elfogadás nem azt jelenti, hogy nekünk azt kellene tenni, amivel nem értünk egyet. Ilyenről szó sincs. Arról van szó, hogy megadjuk a másiknak a szabadságot, hogy a saját módján gondolkodjon és alkosson véleményt, de ezt a véleményt ne érezzük ránk nézve kényszerítőnek... sőt. Bizonyos döntésekben persze békésen közös nevezőre kell jutni, de az nem ennek a hétnek a feladata. Ez a hét arról szól, hogy PRÓBÁLJUK KI, milyen, amikor nincs "de", milyen érzés, amikor nem akarjuk a másikat meggyőzni a saját igazunkról.
"Mindenkinek joga van a saját nézőponthoz"...Színia szépen megfogalmazta.
VálaszTörlésNem is tehetünk másként (alanyi jogon jár),hiszen az igazságot mindannyian a saját szemüvegünkön keresztül látjuk.Saját szemszögünkből közelítünk a dolgokhoz,befolyásol bennünket a személyiségünk, körülményeink, adott helyzetünk, ezért nem is kívánhatjuk (lehetetlen), hogy más is ugyanúgy lássa a világot, mint mi.El kell fogadnunk, hogy másnak lehet a miénktől eltérő elképzelése , mert hát az az ő igazsága. Mi az az igazság? Létezik egyáltalán egyetemes igazság, vagy csak mindenkinek van egy külön bejáratú elképzelése, amit annak vél? Bocsánat,ez nem heti téma. :)
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Écska
A tanmese nagyon tetszik...és az elfogadás is szép gondolat, de(DE) az elfogadás nem egészen azt jelenti, hogy nem próbáljuk meggyőzni a másikat a saját igazunkról...az elfogadás azt jelenti, hogy véleményt cserélünk, ebbe belefér a meggyőzni akarás, majd mikor látjuk azt, hogy a másiknak úgy jó, ahogy ő gondolja, nem erőszakoskodunk és elfogadjuk azt, hogy nem érezhetjük jól magunkat mások helyett. De a vitatkozás mellőzése, az egészséges véleménycsere a fejlődést gátolja, a perspektívánk csak úgy tágulhat, ha meghallgatunk másokat és mi is elmondjuk a saját nézőpontunkat, megosztjuk a mi valóságunkat, a mi igazságunkat. Mert igazság sokféle van, út is sokféle van és való igaz, hogy nem kell ugyanazon az úton járnunk mindannyiunknak ahhoz, hogy egy helyre érkezzünk, ahogyan az sem biztos, hogy mindenkinek ugyanaz a végállomás.
VálaszTörlésKedves Dióhéj!
VálaszTörlésTermészetesen igazad van,amit leírtam, csak elméletben lehet betartani, mert hát emberek vagyunk.Kell a véleménycsere, a továbbvivő vitatkozás, a lényeg,hogy ne próbáljuk ráerőszakolni a mi igazságunkat a másikra.Ideális az, ha hasonló a két elképzelés.
A meggyőzés abban az esetben lehet fontos, ha valaki mások életét veszélyezteti a saját elképzelésével. Vagy ez már a sors ?, és ebbe sem nagyon van beleszólásunk?
Joga van hozzá, ( DE )meg felelőssége is... talán a jogig majdnem mindenki eljut, de a felelősségre is gondolunk,hogy a gondolataink ide-oda, így-úgy magunkra, másokra ( DE ) hatnak... ez fogalakoztat engemet.
VálaszTörlésKedves Colette!
VálaszTörlésGondolataink kimondatlanul is hatnak másokra, ha még kíséri egy arcmozdulat (finom megfogalmazással):), akkor már kifejeztük a véleményünket. Véleményünk kell, hogy legyen másokról, egyrészt, hogy ne legyen olyan unalmas az élet :), másrészt így összehasonlíthatjuk a mi saját felfogásunk szerinti igazsággal. Általában a mi oldalunkra billen a mérleg. :)
Ez nem baj, addig míg másokat nem akarunk a mi kizárólagos igazságunkról meggyőzni.
Felelősségérzete nem mindenkinek van, de ha nem így lenne, nem tudnánk különbséget tenni a jó és a rossz között.
Ebben nem vagyok biztos, hogy bármiről vagy bárkiről kelljen lenni véleményemnek... szerintem ez az "álarcunk" védekezése, és ráadásul egy másik "álarc"-ról gyártunk elképzelt véleményt.
VálaszTörlésAkkor meg mit is kéne elfogadni, azt ami NINCS is, de semmiképpen nem IGAZ?
Valahol igazságnak egynek kéne lenni, mert ha ezt ilyen demokratikus módom közelítem meg, hogy annyi igazság, ahány ember, akkor egy sűrű erdő közepén lelem magam megint:-)
Vegyétek úgy, hogy hangosan gondolkodom:-)
Kedves Colette és Társaim!
VálaszTörlésHa találkozunk valakivel, vagy látunk valamit, első reakciónk, hogy véleményt alkotunk róla. Ha nem is mondjuk ki hangosan, de gondolatban megfogalmazzuk. Nem a fizikai külső kritizálására gondolok, inkább a kisugárzásra. Megérezzük, mennyire vagyunk közös hullámhosszon, mennyire szimpatikus a másik személy, vagy adott esetben mennyire tetszik egy tárgy. Kedves arca van-e, vagy éppen taszít a személye?
Nem mindig vesszük észre magunkban a hiányosságainkat, jól jön néha egy elfogulatlan vélemény, hogy tudjuk min kell változtatnunk a fejlődésünk érdekében. Mi is jobbító szándékkal fordulunk mások felé, mert ha ők jobbak lesznek, akkor minket is pozitívabb hatások érnek. Persze nem mindenki akar "megjavulni", de az már az ő döntésük. Azt már el kell fogadnunk.
Egyedül álló fák vagyunk az erdőben. Különleges egyedi példányok sokasága.. "mi" vagyunk az erdő.
A vihar néha egymáshoz csapkodja a lombjainkat,a mellettünk állóktól elvesszük a fényt, de ágaink támaszt is nyújtanak kidőlt társainknak..."mi" együtt vagyunk az erdő.
Bár többes számban írtam, magamról szóltam.
Ti hogy gondoljátok?
Szeretettel
Écska
Colette, abban igazad van, hogy nem kell feltétlenül mindenről vélemény (még gondolt sem, nemhogy kimondott), csak hát az ember ilyen gyarló, hogy önkéntelenül formálódik benne a vélemény.
VálaszTörlésNatessék...most olvasom csak, hogy Écska szinte ugyanazt írja, amit én, csak más szavakkal...de nem is baj, hogy nem rohantam előre a hozzászólások olvasásával :)
VálaszTörlésKedves Dióhéj és ELFOGADÓ társaim,
VálaszTörlésnekem nincs szükségem arra, hogy igazam legyen...pusztán hangosan gondolkodom... elfogadás hét van, vagy nem?!
Szia Colette!
VálaszTörlésUgyehogy milyen nehéz ez az elfogadás?
:)
"nekem nincs szükségem arra, hogy igazam legyen"