Spirituális kerámiafestő műhely

Spirituális kerámiafestő műhely

2010. november 17., szerda

Második nap

Látjátok, mennyivel egyszerűbb beülni egy tanfolyamra, és némi pénzért "beavattatni magunkat", mint egy icipicit is változni...
Nekem tegnap az segített, amikor családtagjaim tököt sütöttek, viszont a magok felét a frissen kitakarított konyhában a szemetes mellé lapátolták, hogy némi éllel a hangomban felkiáltottam: Türelem!! És láss csodát, szó nélkül rendet csináltak maguk után :-)
A Colette által felvetett "Türelem rózsát terem" mondást, ha jól emlékszem, a Körtéfa c. könyvemben megmagyaráztam.
Létezik az a bizonyos oktaéder, a LYÓ SZeRKeSZeT, amely minden könyvemben a vesszőparipám. Ez a Jóisten "építőkockája", a téridő, melynek magyar olvasata "jó szerkeszet", és amelyből a világ kialakul. Namármost ez az építőkocka úgy forog, hogy a forgása egy szép szabályos rózsaformát mutat.(Ezért rózsafüzér a rózsafüzér.) A mondás tehát annyit jelent, hogy a Teremtéshez (még az istenihez is)TÜRELEM szükségeltetik. Egy igazi mester tehát uralja a TŰR elemet. :-)

4 megjegyzés:

  1. Kedves Színia és türelmes társaim! :)

    Eddig jól haladok türelem terén és elgondolkodtam pár dolgon:

    - a türelmetlenségünk a bennünk rejlő stressz megnyilvánulása;

    - legtöbbször nem azon töltjük ezt ki, aki/ami a stresszt kiváltotta belőlünk (ahogy Géczy Gábor mondja: "körbejár" minden, amit teremtünk, és a legritkább esetben attól kapjuk vissza, akinek eredetileg okoztuk - és fordítva);

    - általában ugyanazokkal a "türelmetlenség-szituációkkal" szembesülünk mindennapjainkban, és ez mindenkinél más és más. Rá kell jönnünk tehát, miért vonzzuk be mindig ugyanazokat a helyzeteket (igen, magunkban keresendő :))...

    Sajnos egy idő után megszokjuk, hogy türelmetlenkedéssel ki tudunk adni magunkból fölös feszültségeket, és már keressük azokat a szituációkat, amikor ezt a rutint alkalmazhatjuk. Saját környezetünket is óhatatlanul olyanná formáljuk, hogy "kiszolgáljon" minket e téren. Ezért kapjuk mindannyian a "hozzánk illő" türelmetlenség-szituációkat. Ne a türelmetlenséget nyomjuk el magunkban, mert az egy idő után halmozottan kitörhet. Vezessük le a stresszt olyan formában, amellyel senkinek nem okozunk kárt, és mi magunk is nyugodtabbak, türelmesebbek lehetünk. Sőt, ha lehet, tudatosan kerüljünk minden olyan helyzetet, ami feszültséget kelthet bennünk. Nincs elkerülhetetlen helyzet, a külső-belső körülményeinket mi magunk teremtjük. ;)

    Bocsánat, ha kicsit hosszú és kiforratlan, néhány percem volt csak, hogy leírjam.

    Köszönjük, Színia, hogy felajánlottad a névre szóló példányokat, drukkolunk, hogy megvalósuljon a könyv! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Ádám!

    A dolog, hogy a minden "körbejár", teljesen igaz... amit Te elindítasz, az valakitől visszatér hozzád. (Ha Te türelmetlen vagy, az ott rezeg körülötted.)

    Nem hiszem, hogy kerülnünk kellene azokat a helyzeteket, melyben a türelmetlenséggel (türelmetlen társakkal találkozunk), mert nem tudjuk magunkat elszigetelni másoktól.
    Azt viszont tapasztaltam, ha Te benned harmónia van, akkor a környezeted is lecsillapodik. (Mert már nem fogja érezni szükségét, hogy veled szemben türelmetlen legyen.)

    A "Türelem" gyakorlására akkor van szükség, ha Önmagadban is ott leledzik a diszharmónia.
    Azaz cél a belső harmónia elérése.

    A következő kérdés, az hogyan tudsz harmóniában lenni Önmagaddal és környezeteddel...

    Ja, kitettem a konyhában a "Türelem" szót a Szent korona kép alá.
    Mindenki észrevette a családban és láthatatlanul működik is... :o)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Szinia!

    Köszönöm a "Türelem Angyal" képet.
    Most vettem észre. Kis is nyomtattam és kiteszem a kis papírkám mellé, hogy velünk legyen...

    ui:
    Nagyon szeretem a képeidet: tiszta szép energiák vannak benne.
    A bögréidet is reggelenként használjuk (reggeli tejeskávé és kakaó kerül bele) ezzel az áldással kezdjük a napot.

    VálaszTörlés
  4. Mindenki a saját türelmetlenségét tudja csak vizsgálni... azt gondolom, hogy ez egészen különböző dolgokból fakadhat, lévén, hogy egyedi és megismételhetetlenek vagyunk, így kerek a világ:-)
    Saját tapasztalatom az, hogy ha magammal nem vagyok türelmes, akkor másokkal sem... , éppen úgy ahogy ha magadat nem tudod elfogadni, szeretni, tisztelni, stb, akkor másokat sem.
    Szerdán azt tűztem ki, hogy olyan dolgokra adok magamnak időt, amire már rég óta nem, és ettől a bennem lévő feszültség egyértelműen csökkent, ez pedig áldásos hatását fejtette ki a családom irányában is.
    Tanulság: add meg magadnak, ami téged megillet!!!
    Ma folytattam ezt a gyakorlatot, és biciklivel mentem a városba ( oda-vissza: 25 km), míg máskor kivétel nélkül kocsival.
    Nem autómentes napot játszottam, hanem a belső késztetésem szerint cselekedtem, miszerint mindenhová biciklivek mennék, mert számomra ez lételem, de ha ezt hosszú időn keresztül megtagadom magamtól, akkor egy bizonyos alapfrusztráltásot okoz.Az idő tényező miatt tagadom meg általában magamtól, hogy kocsival lényegesen gyorsabban megfordulok, és ilyenkor azt elfelejtem, hogy mennyire jó érzést okoz:-) Persze ez mindenkinél más, hogy mi az, ami a számára üdvös, és mi az ami oldja a belső elégedettlenségét.
    Az agyam is kitisztult a tekeréstől, nem beszélve arról, hogy a mozgás is rámfért:-)))
    További TÜRELMES hetet mindnyájatoknak: Colette

    VálaszTörlés