Spirituális kerámiafestő műhely

Spirituális kerámiafestő műhely

2010. december 10., péntek

Örömöt okozni

Az áramoltatás azt jelenti, hogy ahol és amikor csak tudsz, örömöt okozol. A nyugalmaddal, a kiegyensúlyozottságoddal, a mosolyoddal. Egy textilbe öntött angyalkával (köszönöm Colette :-), egy jó szóval, egy viccel, egy finom vacsorával, és például azzal, hogy elégedett vagy az életeddel.
Egyik barátom egyszer azt mondta: Hogy mennyire vagy "mester" az abból derül ki, hogy mennyit tettél már a gyerekekért, az öregekért, a betegekért, és a szegényekért. Én ezt némileg módosítanám, mert azoknak is szükségük van az örömre, akik úgy tűnik, hogy nem szorulnak rá, mert csak adnak...
Ez a barátom ilyen ember, és most igen nagy válságban van, mert jó tett helyett többnyire csak rosszat kapott, aztán egyszer csak -érthetően- elfogyott az ereje.

10 megjegyzés:

  1. Kedves Színia!

    A héten írt bejegyzéseid egy rég elfelejtett dologra emlékeztettek engem, amiről olvastam sokat, de egy ideje feledésbe merült nálam. Amikor megláttam az eheti témát, el is gondolkoztam, hogy hogyan fogunk erről beszélni, hiszen ez egy olyan mindent átszövő téma, amit nehéz megragadni. Aztán a bejegyzésekkel jöttek a válaszok, köszönöm :)

    És a mai cím volt a pont az "i"-re, nekem nagyon betalált :)

    Szép napot!

    VálaszTörlés
  2. Ma este egy karácsonyi koncerten voltam. Szinte látni lehetett az energiák áramlását. Adni-kapni-adni-kapni... mindenkinek dolgozott az "áramszedője", az este végére mégis azt éreztem, hogy valahogy mindenki többet vitt haza magával, mint amit hozott. A szer-etet, s van amikor többszöröződik!

    VálaszTörlés
  3. Erről a bejegyzésedről eszembe jutott egy néhány hónapja olvasott sor. "A legnagyobb szüksége azoknak van egy mosolyra, akik önmaguk nem képesek mosolyogni." Sokszor eszembe jut mostanság...

    VálaszTörlés
  4. Ez a lényege az áramoltatásnak...Ilyenkor többszöröződik a SZER.

    VálaszTörlés
  5. Az életerő hét emlékezetes lesz számomra, a Mikulás ugyanis új munkahelyet hozott nekem ajándékba. Megkaptam a három hónapja várt állást. Nagyon boldog vagyok, és mondhatom most rendesen rácsatlakoztam a SZER-re, töltődöm.Igyekszem majd meghálálni a lehetőséget, és a tőlem telhető legjobban teljesíteni.
    Kíváncsian várom a jövő heti témát.
    Üdvözlök mindenkit!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok Écska!

    Tényleg fenn vagy a szeren!:-)
    Minden Jót!

    Kingu

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Kingu! :))

    VálaszTörlés
  8. Elgondolkoztam azon, hogy a ma már inkább szlengként használt "ott van a szeren" vagy "fenn van a szeren" (ahogy Kingu írta) micsoda jelentéssel is bír valójában... ilyen intelligens nyelv talán nincs is mégegy :)

    Écska, gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  9. Ezért írtam azt a mondatot(ahogy Ádám is írta)!:-D

    VálaszTörlés