Lezsidóztak

Ma lezsidóztak…

Olyan ember, aki magát igazi magyarnak tartja.

Ezen elgondolkodtam.

Képzeld el, hogy zsidó vagy.

Mondjuk, beosztott orvosként dolgozol egy kórházban. Rengeteget túlórázol, naponta életeket mentesz, és este hulla fáradtan dőlsz az ágyba. Sakkozol hó végén a sárga csekkekkel, mint majdnem mindenki ebben az országban, alig látod a családodat, és ha van időd, megnézed a tévében a Híradót. Igazából annyit jelent neked zsidónak lenni, hogy tudod magadról, annak születtél. Magyar vagy, és magyarul beszélsz.

Vajon hogy érzed magad, amikor a magukat „nagy magyarnak” tartók – akiket egyébként lelkiismeretesen gyógyítasz nap mint nap – le szemét zsidóznak?!

Mert erről szól a zsidózás…

Olyan embereket megítélni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem beszéltünk, akikről semmit nem tudunk. Véleményt lehet mondani XY-ról, akiről tudod, hogy ezt és ezt tette. Ez az XY lehet katolikus, protestáns, buddhista, vagy akár zsidó is. Lehet magyar, lehet tót, vagy épp francia. És elmondhatod, hogy mit tett Ő. De csakis Ő. A nagyapám református lelkész volt, és a püspöke azért nyugdíjazta 40 évesen, mert a háború alatt zsidókat és kommunistákat bújtatott. Nem mintha szimpatizált volna a kommunistákkal, de ő a kommunistában is a  rászoruló embert látta. A dédnagyapám a híres Sárospataki Kollégium igazgatótanácsának volt tagja, akárcsak az üknagyapám. A kutyabőrük igen régi volt, mégsem zsidóztak soha. A zsidó körorvosról nagyapám például csak jót mesélt, mert két gyereke életét is megmentette (az egyik az édesanyám), amikor éjnek évadján vitte őket a saját kocsiján a városi kórházba. Egyébként pedig sokat ultiztak együtt...

Jó lenne már végre megoldani ezt a mondvacsinált zsidókérdést tisztességes keresztény módra... ami így szól:
NE ÍTÉLJ!
Mert az igaz magyart erről lehet megismerni...