Spirituális kerámiafestő műhely

Spirituális kerámiafestő műhely

2013. április 11., csütörtök

Folytatom az előző bejegyzést

A nem vallásos zsidó emberekkel tehát semmi bajom, viszont a zsidó vallással nagyon is bajom van, mert ellenkezik a Szeretet Istenének tanításaival. Például rasszista, hiszen a más vallásúakat egyszerűen semmibe veszi, és olyanokat is megenged velük szemben, amit egy zsidóval szemben soha. Ily módon nem csoda az ellenszenv. Ez az ellenszenv törvényszerű, hiszen aki fegyvert fog, fegyver által vész el. Akinek a vallási törvényei megengedik, hogy ember és ember között különbséget tegyen a születése okán, miért csodálkozik, ha mások őt is megkülönböztetik.
A Szeretet Istene azért ment a zsidókhoz tanítani, mert tévedésben éltek, és nagy szükségük volt az igaz tanításokra. Sokan meg is értették mindezt, és teljes szívvel követték Jézust, mások viszont máig ragaszkodnak a téves eszmékhez, ám ez az ő dolguk. Odaát egyszer mindenki felel majd a tetteiért, így nem a mi dolgunk az ítélkezés.

4 megjegyzés:

  1. Bocsánat, Jézus nem istenség.
    Amióta világ a világ, a közösség bizony hogy elítélte, tehát ítélkezett is joggal azok felett akik megszegték a közösség íratlan törvényeit amit jó erkölcsnek hívunk és manapság egyesek nagyon szeretnék ha végleg kimenne a divatból. Jézus is joggal ítélkezett amikor kizavarta a kufárokat a templomból!

    Sok zsidó ügyfelem példamutatóan becsületes ember. Nem vallásosak, de a cionisták által diktált tolerancia nevében minden szemét dédelgetését a tökélyre fejlesztették, szó nélkül elhisznek mindent amit a rokonaik leírnak, mondanak, a leírt, tanított dolgokat pedig szentnek veszik. Ami ezen kívül esik az délibábos és összeesküvés-elmélet.
    Egy különös rendet képviselnek, ami tulajdonképpen a világ összerondítása.
    Hogy ez sikerült eddig nekik, abban óriási a keresztény emberek felelőssége is, akik a felelősség gyakorlását hagyták áttolni a túlvilági Számonkérőre!

    VálaszTörlés
  2. Amikor nem tolták át a a felelősség gyakorlását, abból keresztes háborúk és egyéb hasonló dolgok lettek. Nem hiszem, hogy az túl jó megoldás volt...
    Az sem jó megoldás szerintem, ha általánosítunk és minden zsidó származású embert egy kalap alá veszünk. Ha nekem valaki azt mondaná, hogy minden magyar megalkuvó és hazaáruló, nagyon megsértődnék, pedig valóban vannak köztünk megalkuvó hazaárulók szép számmal. Igazságtalan, amikor egy embert nem ismerünk, de ítéletet mondunk róla. Más kérdés, ha már ismerjük, és tényekkel tudjuk alátámasztani az ítéletünket. TÉNYEKKEL, és nem feltételezésekkel.

    VálaszTörlés
  3. Sok zsidó ügyfelem példamutatóan becsületes ember. Nem vallásosak, de a cionisták által diktált tolerancia nevében minden szemét dédelgetését a tökélyre fejlesztették, szó nélkül elhisznek mindent amit a rokonaik leírnak, mondanak, a leírt, tanított dolgokat pedig szentnek veszik. Ami ezen kívül esik az délibábos és összeesküvés-elmélet.
    Egy különös rendet képviselnek, ami tulajdonképpen a világ összerondítása. - A fentieket amik tényeken alapulnak nem egy emberről írtam és egyetlen zsidó embert sem ismerek közülük akire a fentiek ne vonatkoznának! Napi kapcsolatban állok velük, ismerem a világról alkotott véleményüket, ami egy bizonyos pont szerinti irányból irányított vélemény.
    Biztosan nagyon nehéz magukat függetleníteni a rokonság uszításaitól. Kivételes bátorság és karakánság kellene hozzá, aminek a vége gondolom annyi lenne hogy a rokonok nem állnának szóba többé az illetővel.

    Amikor felelősségről beszélek az a saját hatáskörömbe tartozó felelősség érzése, amit elsősorban magamon és a szűk környezetemen gyakorlok. Ez kb. ott kezdődik amikor nem hagyom szó nélkül a ferdítéseket, mondván hogy nem rám tartozik. Ettől az alapvető dologtól olyan messze állnak a keresztesháborúk, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

    Egyébként ez az "ítélkezés"-mantra valóban zsidós vonás, ne csodálkozz hogy valaki ezzel vádolt.
    Bizony vannak olyan helyzetek amikor el kell különíteni a magot az ocsútól és véleményt kell mondani a keveredés helytelenségéről.

    Amiket pedig a zsidó ismerőseimről mondtam, az mind tényekkel igazolható.
    Ismétlem, mind jó ember, de mind toleráns a ferdülésekkel. (Így elgondolkodtató hogy valójában JÓk-e?)

    VálaszTörlés
  4. Én ezt mind értem, sőt megértem. Mégis azt mondom, hogy soha ne általánosítsunk, mert lehet, hogy csak egyetlen egy olyan ember létezik, aki nem illik bele a képbe, de ha már ő létezik, akkor az általánosítással nagyon igazságtalanok voltunk. Ugyanez érvényes a románokra, szerbekre, szlovákokra és egyéb népekre is. Mindenütt vannak jó emberek, és vannak kegyetlen vadállatok. A rosszakat EGYÉNENKÉNT lehet, és KELL is felelősségre vonni azért amit tettek, tesznek, de kollektíven nem tisztességes ítélkezni. Szerintem.

    VálaszTörlés