Szinte felismerhetetlenek:
NEGYVEN ÉV TELT EL A KABARÉ ÓTA
Nem tudom, ki hogy van vele, de engem nagyon zavar, amikor a hírességeket (vagy más halandókat) egyszerűen kicikizik azért, mert öregszenek. Szégyen a ránc az arcon, szégyen az őszülő haj, szégyen a reumás láb, vagy bármi, ami a testi elhasználódás jelének minősül. Régen az öregség tiszteletet parancsolt, mert bölcsességet feltételezett, és senkinek sem jutott eszébe lenézni a nagymamát vagy a nagypapát a ráncai miatt.
Vigyázzunk, nehogy a média nyomot hagyjon a lelkünkben ez ügyben, mert mindenki megöregszik, aki nem hal meg elég hamar. Ráncos lesz és fehér hajú, mi több műfogsort kap majd. Ám ha hisz a médiának, akkor élete második felét teljes boldogtalanságban fogja leélni, mert a média szerint őziketermet, szálkás izmok, dús hajkorona, és amerikai mosoly hiányában egyszerűen értéktelenné, eldobhatóvá válik.
Azt írják a cikkben "szinte felimerhetetlenek"...
És ez tán meglepi a cikkírót?!
Ki az, aki ugyanúgy néz ki húszévesen, mint hetven éves korában?!
Ennyire sötét nem lehet egy újságíró...
De kedves Színia, lehet ilyen egy újságíró.
VálaszTörlésTalán úgy is fogalmazhatnék, hogy, ha nem ilyen lenne tollat sem kapna a kezébe, vagy legalább is lehetőséget a megszólalásra. A zöm ilyen, bármit leír, azért a mocskos pénzért, mert "élni kell"!
Volt egy öreg szaki, aki ezt mondta egykor nekem:
Aki tudja, az csinálja!
Aki látott már olyat, tanítja!
És aki hallott róla, az megírja!
Szerencsére én azért ismerek néhány újságírót, akik azt vették a fejükbe, hogy jobbá teszik a világot...
VálaszTörlésIgaz nem élnek valami jól, ám ennek ellenére (vagy épp ezért?) boldogok.