Spatulkáék

A gyerekeim már többé-kevésbé felnőttek, ám én készülök rá, hogy előbb-utóbb érkezik a következő generáció a családba, ezért idejében elkészítettem az esti szabad mesélés segédeszközeit: Spatulkáékat. Spatulkáék olyan faspatulából készülnek, amit a doktorok a torokgyulladás felderítésére használnak. Spatulkáék olyan dobozban laknak, amelynek a belseje mágneses, úgyhogy pihenésképpen fölragadnak a doboz falára, merthogy egyébként bábozunk velük. Spatulkáékban az a "fifika", hogy magyar jelképrendszer díszíti őket, így a jelek, jelképek a következő generáció tudatalattijába észrevétlenül bekerülnek, és talán felülírják a manapság divatos, kifejezetten ronda rajzfilmfigurák lélektani romboló hatását.

Spatulkáékat szigorúan a felnőtteknek készítem, a gyerekek csak az esti mese idején juthatnak a közelükbe, mert ily módon megmarad a misztikum, a csoda, és a fantázia is működni kezd. (Ha a gyerekek kézbe kapják, rövid időn belül a többi megunt játék közt landolnak...)

A mesét azután már mindenki maga találja ki. :-)

Egyik barátom küldte

Érdemes megnézni. Szerintem az eddigi legjobb médiumi közlés hosszú idő óta. Más forrásból én is így tudom...
www.youtube.com/watch?v=R4vreQbBy7k

Csak a TÖKÉLETES tökéletes?

Nézem az RTL-en az X-faktort...

Ennek kapcsán egész héten azon gondolkoztam (no, azért mást is csináltam), hogy vajon melyik az igazi művészet.

1. Amikor valaki nem énekel tökéletesen, de a tökéletlen éneklésével nagy-nagy örömöt okoz

2. Amikor valaki tökéletesen énekel, mégsem okoz örömöt.

Én inkább az első esetre szavazok, mert mi más lehet a művészet feladata, mint örömöt, boldogságot adni, vagy felemelő érzéseket közvetíteni - és ehhez nem szükséges tökéletes produkció, sőt...

Ugyanez a helyzet a kézműves termékek között is. Sokszor egy kicsit csáléra sikeredett alkotás sokkal nagyobb erőt hordoz, mint egy tökéletesen kivitelezett.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már annyira tudok örülni, ha a sóbizniszben látok néhány elálló fület, féloldalas mosolyt, egyszóval valami esetlent, félszeget, természetest. Olyat, amihez még nem nyúltak hozzá sztájlisztok, koreográfusok, tánctanárok és egyéb átalakítók.

Szóval nekem a tökéletlen valahogy egyre tökéletesebb és szeretnivalóbb...

Lehet, kicsit haza beszélek, mert ez a mai alkotásom:

Ez itt a reklám helye...

Megnyitottam ugyanis a boltomat, itt fenn a jobb sarokban, ahol megvásárolhatók az alkotásaim. A "termékeket" folyamatosan töltöm fel az oldalra, csak a tárgyfényképezés fortélyait kell még kellően magas szinten magamévá tenni...

Ma a medálok napja van.

Látom, ha hiszem...

Kaptam egy levelet valakitől, amelyben egy kolontári családról van szó (anya, apa, és három kicsi gyerek). Olyan családról, akik a házukat és mindenüket elvesztették, de ők mind az öten fizikai sérülések nélkül megúszták.

Ami számomra különösen érdekes volt a levélben:

"Az anyuka az Isteni gondviselés jelének tekinti, hogy a házukban az áradatban csupán egyetlen szekrény maradt állva, aminek a felső polcán két dísztányér volt és az imakönyv."

Tudom, hogy lassan olyan vagyok itt a blogon, mint egy térítő szektás, de nem tudok mást mondani. Látom, hogy odaátról mennyien segítenének, ha tudnának, ha hagynánk... ha kérnénk. Kérés nélkül viszont nem avatkozhatnak az égiek az életünkbe, akkor sem, ha a szívük szakad meg értünk. Most különösen fontos időszak következik, hiszen meghalt szeretteink ezekben a hetekben meglátogatnak minket, és az arra fogékonyakkal beszélnek, megjelennek az álmukban, egyszóval próbálnak velünk kapcsolatba lépni. Próbálnak üzenni, óvnak minket, segíteni akarnak.

A Halloween csinnadrattája ezt a bensőséges párbeszédet nem segíti, hanem éppenhogy lehetetlenné teszi. Nálunk Mindenszentek a csend, az emlékezés és a befelé fordulás ünnepe. A halottak nem holtak, hanem olyan élők, akiket mi nem látunk, de akikkel tudunk beszélgetni... ha figyelünk rájuk.

Íme a barlangom szelleme fényképen...
A barlang-avatón fényképezte anyukám

Szívem szerint

Bizony mondom nektek, ha ilyenek lennének a papok, én reggeltől estig a templomban ülnék és hallgatnám őket...

http://www.erdely.ma/hitvilag.php?id=75917&cim=bojte_csaba_eloadasa_az_elet_kulturajarol_a_nemzeti_osszefogasrol_audio

Elég-e az ébresztés?!

Valaki azt írta az előző bejegyzésre, hogy még semmi nincs veszve, hisz vannak már ébredező,- mi több-, felébredt emberek...

Tényleg igaz, hogy semmi nincs veszve, de a katasztrófák sűrűségéből ítélve az idő bizony fogy, úgyhogy a finom ébresztgetés már nem elég. Aki még manapság is azon tűnődik,ugyan van-e élet a Földön kívül, vagy hogy az emberiség tényleg az Univerzum egyetlen értelmes faja-e... szerintem ez ma már vicces és egyben tragikus. Lélekgyógyászok akarják gyógyítani azt a lelket, amelynek ők maguk tagadják a létezését,- és pontosan ilyen az egész földi rendszer.

Ébresztgethetünk, ébresztgethetünk, -de kérem, itt már RÁZNI ÉS KIABÁLNI KELL!

Vörösiszap

Újabban szinte minden napra jut katasztrófa... Akiket ér - tanácstalanok. Nem értik, mi okozta. Nem értik, miért éppen őket érte. Keresik a felelősöket, pedig legtöbbször nincs felelős. Az erők sokszor természeti katasztrófákban egyenlítik ki egymást, ami a természetnek természetes reakciója például az ellene alkalmazott emberi erőszakra. Nem xy a felelős, hanem szinte mindenki, akit most hátán hord a Föld. Mivel az erőszak erőszakot szül - a Föld időnként megindul ellenünk.

Lenne persze segítség, de az nem mindig földi...

Mozgósítjuk-e ennek érdekében a saját településünkön az égi erőket?!

Használjuk-e a megfelelő magyar jelképeket?!

Van a lakóhelyünkön olyan égi erőpont, ahol igaz szívvel kérjük a segítséget, és ahol minden héten védelmet kérünk saját városunkra, falunkra?! (Mert a Pápára és a püspökökre minden héten kérjük az áldást a katolikus templomokban. Magunkra vajon miért nem?)

Vajon mikor készül el otthon a házi oltár?