Megint kaptam egy levelet az egyik kedves olvasómtól, aki azt kérdezi, hogyan élem a mindennapjaimat és mit sikerült megvalósítanom a saját életemben abból, amit leírtam a könyveimben... és mindezt jó lenne a blogomon olvasni.
Nohát, ezen ne múljon. A kérdés első felét ezentúl igyekszem bevenni a mondandóim közé.
A kérdés második részéről inkább a családomat kellene megkérdezni, akik sajnos nem mindig érik fel ésszel, mekkora tudás mellett élhetnek nap mint nap :-) és ezt nem is értékelik kellőképpen. Mi több, ennek a véleményüknek még hangot is adnak... Szóval teljesen hétköznapi módon élem a hétköznapjaimat. Morgok a rendetlenségért, az otthagyott mosatlanért, morgok a kutyával, amikor állandóan összesározza a lépcsőt, mi több - kilátásba helyeztem, hogy seprűt és felmosórongyot kötök a farkára... Amikor pedig a kutyaszart kell összeszednem, mindig elmondom neki, hogy feltalálhatná már valaki a szarevő kutyákat, ami a kutya legvisszaforgathatóbb (recycling) formája lehetne. (Írhattam volna mindezt szebb szavakkal is, dehát ha egyszer ronda és büdös, akkor mit szépítsem a dolgot.)
A lényeg a lényeg: nem vagyok sem szent, sem semmiféle guru. Igyekszem javítani magamon, ami persze nem mindig sikerül, de nagyon utálom, ha ezt valaki más közli velem. :-)
Időnként ihletem van, és ilyenkor hónapokig fel sem állok az íróasztal mellől, mert írok. Máskor nincs ihletem, és ilyenkor szekálom kicsit (szerintük nagyon) a mellettem élőket. Most pl. naponta nyírom a füvet -szerintem jogosan - szerintük mániából. Megmértem: 1 nap alatt nőtt 5 centit... Hát nincs igazam?!:-)
Holnap folytatom. Mármint ezt az írást... Most megyek füvet nyírni :-)
Ez nagyon tetszik!
VálaszTörlésA kutya recycling nagyon jó ötlet!