Spirituális kerámiafestő műhely

Spirituális kerámiafestő műhely

2009. augusztus 7., péntek

Hatalmaskodott-e Jézus valaha...


Kedves Névtelen, köszönöm az információt, így már valamivel(egy egészen kicsivel) szebb a menyasszony...

Azért csak valamivel, mert a katolikus egyháznak nem lehet tulajdona és felségterülete Magyarországnak egyetlen kicsinyke szeglete sem, ezért hát egyeztetni ugyan lehet templom építés ügyben, de engedélyt kérni legfeljebb a Jóistentől szükséges, amit ugye áldásnak nevezünk. A katolikus hit tisztasága épp most dől meg azzal, hogy SZERETET helyett HATALMAT mutat. Vajon a "templom" szót is szabadalmaztatták már?! Mert kápolnának már nem nevezhetik "a katolikus hit tisztaságának megóvása érdekében" azt a helyiséget (nem akarom kihúzni a gyufát, hogy templomnak nevezem) amelyet sok-sok jó szándékú magyar saját pénzéből emel az Istenanya tiszteletére. (Akinek a nevét szintén "levédte" a katolikus egyház..?!)


Igazi egyházatyák összeteszik a két kezüket, és hálát adnak a Jóistennek, hogy még egy templom épül ebben a mai tökéletesen kaotikus spirituális és gazdasági helyzetben az Istenanyának. Aki nem így tesz, már bocsánat a kifejezésért, de az ördögöt szolgálja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése