Még mindig jelek

A magyar jelképrendszerre visszatérve...

Az a gond ezzel az egész témával, hogy olyan emberek próbálják megmagyarázni a jeleinket, olyan emberek kezdik el Istent kutatni, akik nem hisznek a létezésében. Ily módon persze a kutatásuk eredménye legfeljebb arra korlátozódik, hogy leírják a nép hiedelemvilágát, és persze le is nézik mindezt "a tudomány magasából". Úgy kutatnak, mintha egy ritka, kihalófélben lévő kicsit butácska állatot figyelnének az állatkertben egy ketrecen át.

A jelképek magyarázata is ennek megfelelő lesz, hiszen a nép esze szerintük mindig csak a nemzésen járt régen, ezért hát a jelképek többnyire két kategóriába sorolhatók: női illetve férfi nemiszervet formálnak.

Az igazság persze egészen más, ugyanis a magyar jelképrendszer nem magyarázat, hanem tudás kérdése. A magyar jeleket éppúgy olvasni lehet, mint egy mai újságot, és mint ahogy a mai újságnak, így a jeleinknek is CSAK EGY olvasatuk van. Ha valakinek ma odaadom a Magyar Hírlapot, hogy olvassa el az első oldalát, nem nyit arról tudományos vitát, hogy milyen lehetséges olvasatai vannak, hanem egyszerűen csupán elolvassa.

Akárhány embernek adom oda, mindenki - aki tud magyarul - ugyanazt olvassa.

Nohát ilyenek a mi jeleink is. Tökéletes logikai rendszert alkotnak, ám aki el akarja olvasni őket, annak MEG KELL TANULNI az olvasás módját, és ez időbe és fáradságba kerül...

Ez nem arról szól, hogy jól érezzük magunkat egy péntek esti előadáson és jókat derülünk az előadó poénjain. Ez arról szól, hogy otthon, csendben heteken át, lehet hónapokon, vagy éveken át keményen tanulunk, míg végül egy isteni kegy által egyszer csak MEGÉRTJÜK.

A legtöbb ember számára nem túl vonzó alternatíva.